Arany János nyomában

By | 2017-04-02

„Arany János nyomában” c. projekthét
1817. március 2-án született Nagyszalontán Arany János, költő, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének.
Születésének 200. évfordulója alkalmából rendeztük meg iskolánkban az „Arany János nyomában” c. projekthetet március 20-24. között.
A projekthét programjában a következő rendezvények szerepeltek:
március 20.: Az Arany János életéről és munkásságáról szóló kiállítás megnyitása. A résztvevő háromfős csapatok tablókat is készítettek, amelyek segítségével egy-egy – Arany János életéhez kapcsolódó – helységet mutattak be.
március 21.: Arany János versmondó verseny két kategóriában (5-6. o. és 7-8. o.), amelynek zsűrijébe meghívtuk Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművészt is. A művész úr a versmondó verseny előtt rendhagyó irodalomórát is tartott. A két kategória első helyezettjei képviselik majd iskolánkat a városi versmondó versenyen. Az MPE OCM jóvoltából a gyerekeket meg is tudtuk vendégelni, és egy-egy csokoládéval is megjutalmaztuk őket.

Eredmények:
5-6. o.: 7-8. o.:
I. Farkas Rita Ráhel 5. a I. Reszelő Dorina 8. a
II. Labancz Manuel 5. b II. Horváth Márk 7. b
III. Erdei Róbert 5. b III. Horváth Kevin 7. b

Március 22.: Vetélkedő Arany Jánosról háromfős csapatoknak az 5-6. évfolyamon.

Eredmények:
I-II. holtversenyben:
6. b: Labancz Patrik, Komán Zoltán, Nagy Zsolt
5. a: Farkas Rita Ráhel, Lakatos Dorina, Poliák Mihály

Március 23.: Vetélkedő Arany Jánosról háromfős csapatoknak a 7-8. évfolyamon.
I. 7. b: Fábián Annamária, Szűcs Tamás, Horváth Kevin
II. 7. b: Csikós Valentina, Juhász Dzsesszika, Nagy Liza

Március 24.: A projekthét zárása, az eredmények ismertetése.
A versmondó versenyen és a vetélkedőkön legeredményesebben teljesítők külön jutalma, hogy április 12-én részt vehetnek a Nagyszalonta – Arad kiránduláson, melyen felkeressük az Arany Jánoshoz kapcsolódó emlékhelyeket. A kirándulás ingyenes, ugyanis a költségeket iskolánk Nebuló Alapítványa vállalta át.
A gyerekek nevében is köszönjük a fenntartónk és az alapítvány támogatását.

Balogh Erika és Hegyesi Ildikó