“Induljunk el hát megint…” – Budapest

By | 2020.10.05.

„Induljunk el hát megint…”

A Reményhír Intézmény 12 bevont tanulója 2020. szeptember 30 – okóber 2-ig-3 napos kiránduláson vettek részt Budapesten. A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Nemzeti Tehetség Program keretében az NTP-MTTD-19-0165 pályázati azonosítóval rendelkező „a matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatására” elnevezésű pályázatnak köszönhetően valósulhatott meg.

A fővárosban voltunk a Csodák Palotájában ahol érdekes kísérleteket, fizikai jelenségeket láthattunk. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret 3 órás program keretében mutatta meg egy idegenvezető. Rövid utazást tettünk a Gyermekvasúton (volt Úttörővasút), melyen a szolgálattevők általános iskolás tanulók voltak. Nagy élmény volt a János hegyen az Erzsébet-kilátóhoz felmászni, majd a Libegővel lelibegni a hegy aljára. A csodálatosan kivilágított Budapestet egy sétahajón utazva a Dunáról tekinthettük meg. A Tropikáriumban gyönyörködtünk a cápák fenséges úszásában és a tengeri világ életében. Utolsó „állomásunkon” mindenki legyőzte félelmét és jókedvűen bobozott. Voltunk moziban is, jókat ettünk, jól éreztük magunkat, miközben az utazással kapcsolatban sok új információt szereztünk.

Vári László, projektvezető