Versünnep – 2016

By | 2016.03.22.

Versünnep – 2016. március 22.

Iskolánk az idén is csatlakozott a Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon felhívásához. A versünnep fesztivál keretében rendhagyó irodalomórát tartott intézményünkben Bartus Gyula, Jászai Mari-díjas színművész, a Békéscsabai Jókai Színház társulatának tagja. Az órán kortárs költők humoros írásaival ismertette meg a gyerekeket vendégünk, sőt őket is bevonta a felolvasásba. Az óra után két kategóriában versmondó versenyt rendeztünk. A kategóriák első három helyezettje képviseli majd iskolánkat a városi versmondó versenyen április 12-én.

A zsűri tagjai: Bartus Gyula, Durkóné Illés Bernadett, Balogh Erika, Pocsai Lászlóné

A kategóriák győztesei:

5-6. o.: 7-8. o.:

I. Rádai Lucián 6. a I. Vári Vivien (8. a)

II. Milák Tirza 6. a II. Reszelő Dorina (7. a)

III. Konkoly Patrícia 6. a III. Antóni Renáta (7. a)

A 7-8. o. kategóriában Rádai Mercédesz (8. b) különdíjat kapott.

Felkészítő nevelők: Balogh Erika, Pocsai Lászlóné