legutóbbi híreink

„Versünnep” a Reményhírben

A Versünnep Alapítvány felhívásához csatlakozva versmondó versenyt hirdettünk az intézmény alsó tagozatosai számára. A gyerekek elsősorban kortárs költők egy-egy versével készültek. Az alapítványnak köszönhetően vendégünk volt Liszi Melinda, a Békéscsabai

Bővebben »

Roma kultúra napja a Reményhírben

Intézményünkben hagyomány, hogy megünnepeljük a roma kultúra világnapját, ezzel együtt kulturális projektdélutánt szervezünk. Idén 2024. március 25-én valósítottuk meg ezt a rendezvényünket, ezúttal rendhagyó módon. A szervezők, felkészítők célja az

Bővebben »

Rendhagyó óra Fridával a 3.b osztályban!

Március 18-án a Reményhír Intézménybe látogatott Pocsaji Emese a Kutyával egy mosolyért Alapítványtól és terápiás kutyája Frida, valamint Pikó Imre, a könyvtár vezetője. A Püski Sándor Könyvtár ugyanis csatlakozott az

Bővebben »

Tavaszköszöntő az AMI-ban

Ismét itt a március, így ismét megtekinthettük az Alapfokú Művészeti Iskola táncosainak tavaszköszöntő bemutatóját! A növendékek sokat fejlődtek az eltelt időszakban! A különböző stílusú, hangulatú zene és koreográfia (keringő, country,

Bővebben »

Ovisok az iskolában

A nagycsoportos óvodásoknak tartottak húsvéti foglalkoztatót a leendő elsős tanítóink, Varga Józsefné Kriszti néni és Lipcsei Ági néni. A foglalkozás változatos, játékos feladatai a közeledő húsvéti ünnephez kapcsolódtak: volt körjáték,

Bővebben »

Leendő elsős tanítóink

A 2024/2025. tanévben Varga Józsefné Kriszti néni és Lipcsei Ági néni várja nagy szeretettel a most még óvodás, nagycsoportos gyerekeket! Első foglalkozás: 2024. március 21-én! Mi már nagyon készülünk!

Bővebben »

Eredményes csapatok a Diákolimpián

A Reményhír Intézmény ebben a tanévben is részt vett a Mezőberényben három alkalommal megrendezett Diákolimpián. A II. korcsoport 3. helyezést, a III. és a IV. korcsoport 2. helyezést ért el.

Bővebben »

Iskolai ünnepség – 2024. március 15.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is ünnepi műsorral tisztelegtek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei, hősei előtt a Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolájának diákjai, pedagógusai.

Bővebben »

www.remenyhir.hu

Belügyminisztérium
Nemzeti Kulturális Alap