Category Archives: Egyéb
Újabb versmondó sikerek a Reményhírben!
Árpilis 12-én folytatódott a városi versmondó verseny, ezúttal a felső tagozatos tanulóknál. Az 5-6. osztályosok versenyében Nagy Rómeó 3. lett, Burai Románó pedig különdíjat kapott, a 7-8. osztályos korcsoportban Ásós Kira és Nagy László is 3. helyezést ért el. Nagyon büszkék vagyunk rátok! Szeretettel gratulálunk a versenyzőknek és felkészítőjüknek, Balogh Erika tanárnőnek!
Városi szavalóverseny eredményei
Április 11. a magyar költészet napja. Iskolánk tanulói nagyon készültek a városi versmondó ünnepségre, ahol szépen szerepeltek. Antóni Ernő 3.a osztályos tanulónk III. helyezést ért el, Farkas Norbert 4.a osztályos tanulónk pedig emléklapot kapott a zsűritől. Szeretettel gratulálunk tanítványainknak és felkészítőiknek Kissné Fábián Éva és Zuborné Kalotai Andrea tanítóknak!
Zsánesz románesz? – projektdélután a Reményhírben
Minden év április 8-án ünnepeljük 1971 óta a Nemzetközi Roma Napot, amely világszerte kulturális és társadalmi jelentőséggel bír, hiszen a cigányság által őrzött, generációkon és társadalmi csoportokon átívelő, értékteremtő szerepén túl, a roma emberek mindennapi életben betöltött szerepére is próbálja felhívni a figyelmet. A Reményhír Intézményben a diákok verssel, tánccal emlékeztek meg erről a napról.… Read More »
Komplex tanulmányi verseny az alsóban
Megtartottuk az alsó tagozatosok tanulmányi versenyének tavaszi fordulóját. Diákjaink a magyar, matematika és környezetismeret órákon szerzett tudásukat mérték össze. A két forduló összesített eredménye alapján alakult ki a végleges sorrend. Büszkék vagyunk rájuk, hiszen a több témakört átölelő feladatok megoldására kapott pontszámok magas tárgyi tudásukat tükrözi.
Húsvéti foglalkoztató a leendő elsősöknek
Andi néni és Éva néni, a szeptemberben induló első osztály tanítói, ismét vendégül látták a nagycsoportosokat. Ezúttal a húsvét jegyében telt a közös program. Nyuszit, báránykákat készítettek, és a gyerekek (nagy örömükre!) az iskolások “kiváltságát”, az interaktív táblát is kipróbálhatták, aminek segítségével sok játékos feladatot oldottak meg. A tavaszi szünet után ismét találkozunk: 2022.… Read More »
Ismerkedés a Reményhír iskolával
Az Epreskerti és a Hunyadi Téri Óvoda nagycsoportosait és az óvó néniket látták vendégül március utolsó napjaiban a leendő elsős tanító nénik. Andi néni és Éva néni játékos, változatos feladatokkal készült az ovisok fogadására. A gyerekek jól érezték magukat, egy kicsit betekinthettek az iskolai életbe, hiszen szeptembertől mindannyian elsősök lesznek. A kicsik boldogan vitték haza… Read More »
Rendhagyó irodalomóra a Reményhírben
Az NTP-INNOV-21-0209 pályázati azonosító számú „Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” „Mindenki tehetséges valamiben” c. pályázati program keretében rendhagyó irodalomórát tartott a bevont tanulóknak Bartus Gyula, a Békéscsabai Jókai Színház Jászai Mari-díjas Érdemes Művésze, aki már negyedik alkalommal látogatott el intézményünkbe.
Versünnep a Reményhírben
Iskolánk ebben az évben is csatlakozott a Versünnep Alapítvány felhívásához, melynek értelmében versmondó versenyt hirdettünk az intézmény alsó tagozatosai számára. A gyerekek Nemes Nagy Ágnes egy-egy versével készültek, aki az idén lett volna 100 éves. Az alapítványnak köszönhetően a versenyt megelőző délutánon Topolcsányi Laura színész, író és Gődény Balázs író voltak vendégeink, akik kétórás… Read More »
A költészet világnapja és a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja
A költészet világnapja és a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja alkalmából fogadják/fogadjátok szeretettel Burai Románó 6.a osztályos tanulónk előadásában a Neked Uram című verset!
Reményhíres pedagógusok elismerése a Nefelejcs-gálán
A Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület 2022-ben a Reményhír Intézmény két pedagógusát is – Őriné Apáti Annát és Vári Lászlót – részesítette az egyesület által alapított Nefelejcs Díjban. A díjátadó ünnepséget 2022. március 19-én tartotta az egyesület a Békési Galériában, melyet Dankó Béla országgyűlési képviselő nyitott meg. A Nefelejcs Díjat 2009-ben alapította az… Read More »
Sikerek a megyei TELC angol nyelvi versenyen
A Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolájának két tanulója is részt vett a TIT szervezésében megrendezett TELC angol nyelvi versenyen Békéscsabán, a Lencsési Általános Iskolában, ahol Durkó Jonatán hatodik helyen, Ásós Tibor pedig egy ponttal lemaradva a hetedik helyen végezett. Rendkívül büszkék vagyunk rájuk, hiszen megyei versenyről van szó, ahol szóbelin 90 százalék felett tudtak… Read More »
1848/49 – iskolai megemlékezés a Reményhírben
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett iskolai ünnepségünket ebben a tanévben a 4.a osztályos tanulóink előadásában tekinthettük meg. Az aktuális, ukrajnai háborús helyzetet látva, külön üzenete volt a dramaturgiailag tökéletesen megrendezett előadásnak: “Szívünk, lelkünk azt kívánja, szálljon béke a világra!” Köszönjük a különleges feldolgozást és az akkori helyzeten, gondolatokon túlmutató, ma is aktualiás üzenetet!… Read More »
Reményhíres versmondók sikerei
A Békéscsabai Jókai Színház és a Csabagyöngye Kulturális Központ támogatásával ebben a tanévben is online formában rendezték meg immár tizedik alkalommal a Kortárs Versmondó Versenyt. A „főszereplő”, Tóthárpád Ferenc mellett, az eddigi döntőkön már szereplő költők közül kérték fel zsűrizni a volt zsűrielnököket: K. László Szilviát, Mentovics Évát, Nagyálmos Ildikót, Vesztergom Andreát, Gáti Istvánt. A… Read More »
Zrínyi Ilona matekverseny a Reményhírben
Márciusi country – flashmob
A Reményhír AMI táncosainak köszönhetően iskolánk tanulói és dolgozói is átélhették a zene, a tánc nyújtotta örömöt, hiszen növendékeink a country formációjukba mindenkit bevontak, akinek volt kellő bátorsága és kedve. Egy kicsit más volt ez a nap! Köszönjük a gyerekeknek és Hajas Tibi bácsinak! Márciusi country – ITT!
Tavaszköszöntő az Alapfokú Művészeti Iskolában
A Reményhír Intézmény Alapfokú Művészeti Iskolájának táncos növendékei rövid bemutatóval örvendeztették meg intézményünk tanulóit és tanárait. A tavasz köszöntésére szánt jó hangulatú műsoruk lehetőséget biztosított a 2.a és a 4.a osztályos művészeti iskolás diákjainknak, hogy megmutassák társaiknak, milyen produkciókat tanultak ebben az évben. Gratulálunk a táncosoknak, és Hajas Tibor felkészítő tánctanárnak!
A művészeti nevelés szerepe …
2022. április 11-én “A művészeti nevelés szerepe a hátrányos helyzetű gyermekek nevelésében” címmel szakmai konferenciát szervez a Reményhír Intézmény. A rendezvényre, amely a bázisintézményi programsorozatunk részeként valósul meg, szeretettel várjuk az érdeklődő pedagógusokat! Meghívó_szakmai_konferenciára_2022_04_11 Jelentkezési_lap_szakmai konferenciára_2022_04_11 Szakmai konferencia, 2022.04.01.
Zsánesz románesz?
Itt a farsang, áll a bál … 2
Farsang, ahogy a középiskolásaink szeretik…
A farsang jegyében látogattak el a Reményhír Intézmény Erdős Kamill Szakképző Iskolájának Szociális ápoló és gondozó szakon tanuló 10.a osztályosai osztályfőnökükkel és egy tanárukkal egy helyi étterembe, a Kira Vendéglőbe. Az ebéd autentikus környezetben, vidám, farsangolós hangulatban zajlott, lehetőséget biztosított a kötetlen beszélgetésre. A tanórán kívüli csoportos találkozásoknak, foglalkozásoknak közösségformáló, csapatépítő ereje van. Ezeken az… Read More »