A MAGYAR NYELV HETE

  1. ápr. 18- 22.

 Iskolánk az idén is tartalmas programokat szervezett A MAGYAR NYELV HETE alkalmából.

A tanítók, a magyartanárok és a könyvtáros igyekeztek változatos, nem „magyaróra ízű” programsorozatot összeállítani, hogy minél több gyerek érdeklődését felkeltve hívják fel a figyelmet a magyar nyelv ápolásának, megőrzésének fontosságára. Játékos formában ugyan, de igyekeztünk megértetni a gyerekekkel, hogy nemzeti összetartozásunk legfontosabb pillére anyanyelvünk, melynek védelme mindannyiunk közös feladata.

Az első napon egy-egy szép verssel ajándékoztak meg bennünket azok a gyerekek, akik a városi versmondó versenyen képviselték iskolánkat.

Tanítványaink 5 fős csapatokban játékos nyelvi vetélkedőkön mérhették össze anyanyelvi kompetenciáikat négy korcsoportban: 1- 2., 3- 4., 5- 6., 7- 8. osztályban. Az alsó tagozatosok számára szépíró versenyt is hirdettek a tanító nénik, majd mesedélutánon vehettek részt a könyvtárban. A felső tagozatosoknak könyvtárhasználati vetélkedőt is szerveztünk osztályonként 3 fős csapatok számára. A győzteseket csokoládéval kínáltunk meg, a versenyek helyezettjei ötöst is kaptak.

Köszönjük a diákönkormányzat anyagi támogatását, a tanítók, a magyartanárok, a könyvtáros és a segítő nyolcadikosok munkáját.

 

Békés, 2016.április 23.                                                                 Balogh Erika

munkaközösség- vezető

[Best_Wordpress_Gallery id=”117″ gal_title=”Magyar nyelv hete”]

Bejegyzés megosztása Facebookon

Facebook
Az Intézményünk aktuális hírei, eseményei
Vármegyei atlétika diákolimpia

2025. május 7-én rendezték meg Békéscsabán a vármegyei atlétika hárompróbát, amelyen iskolánk II.korcsoportos tanulói 7. helyezést értek el. A csapat tagjai: Antóni Ketrin,

Tovább »
Sikeres ágazati alapvizsga!

A Szociális ápoló és gondozó képzés első jelentős mérföldkövéthez érkeztek azok a felnőttek, akik az iskolarendszerű felnőttképzésben vesznek részt. A 2025. május 05-én

Tovább »
„Az Év Békési Sportolója”

Békés várossá nyilvánításának 52. évfordulóján megtartott ünnepi testületi ülésen iskolánk testnevelője, Surman Zoltán világbajnok ökölvívó kapta „Az Év Békési Sportolója” elismerést. Büszkék vagyunk

Tovább »