Iskolánk nagy hangsúlyt fektet a tanítás-tanulás támogatására, ezen belül az iskolafokok közötti átmenet segítésére.

Az 5.a osztály tanulói jól veszik az akadályokat a felső tagozatban, amit volt tanítójuk, tanáraik és természetesen szüleik is tapasztalhattak a nyílt tanítási napon, amikor betekintést nyerhettünk a matematika, természetismeret, magyar nyelvtan és a testnevelés óra hangulatába, menetébe.

A gyerekek izgatottak voltak, szerették volna szüleiknek is bizonyítani, milyen az ötödikesek élete.

A bázisintézményi nap igazán jól sikerült!

Köszönjük a szülőknek az aktív részvételt, a pedagógusoknak a nyitottságot, hogy „beengedtek minket” az osztály és a tanóra életébe, a gyerekeknek pedig az érdeklődő aktivitást!

A mai lelkesedés tartson ki a 8. tanév végéig!

Bejegyzés megosztása Facebookon

Facebook
Az Intézményünk aktuális hírei, eseményei
Vármegyei atlétika diákolimpia

2025. május 7-én rendezték meg Békéscsabán a vármegyei atlétika hárompróbát, amelyen iskolánk II.korcsoportos tanulói 7. helyezést értek el. A csapat tagjai: Antóni Ketrin,

Tovább »
Sikeres ágazati alapvizsga!

A Szociális ápoló és gondozó képzés első jelentős mérföldkövéthez érkeztek azok a felnőttek, akik az iskolarendszerű felnőttképzésben vesznek részt. A 2025. május 05-én

Tovább »
„Az Év Békési Sportolója”

Békés várossá nyilvánításának 52. évfordulóján megtartott ünnepi testületi ülésen iskolánk testnevelője, Surman Zoltán világbajnok ökölvívó kapta „Az Év Békési Sportolója” elismerést. Büszkék vagyunk

Tovább »