Ballagás és tanévzáró – 2026

2026. július 3.

Ballagás és tanévzáró - 2026 1

Ezernyi emlékkel a szívükben intettek búcsút iskolájuknak a Reményhír Intézmény ballagó diákjai. A nyolcadikosok mellett azok a szakképzésben tanuló végzősök is búcsúztak, akik a szociális gondozó és ápoló szakon fejezték be tanulmányaikat.

Az idei tanévben tizenkét általános iskolai és három szakképzős osztályban folyt az oktatás. Az alapfokú művészeti iskolában a tehetséggondozás keretében grafika-, gitár- és társastánc tanszakokon vehettek részt a tanulók.

Durkóné Illés Bernadett igazgató kiemelte, hogy a számos közösségi program és a versenyeken való részvétel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sokan részesüljenek elismerésben kiemelkedő tanulmányi eredményeikért.

Kréta E-napló
Gardeniskola
Határtalanul
Nemzeti Tehetség Program
Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió
Belügyminisztérium
Nemzeti Kulturális Alap