Szakmai konferencia – „Százszor megmondtam!?”
A korábbiakhoz hasonlóan ismét nagy érdeklődés övezte azt a szakmai programot, amely a Reményhír Intézmény szervezésében zajlott a Pünkösdi Cigánymisszió…
A korábbiakhoz hasonlóan ismét nagy érdeklődés övezte azt a szakmai programot, amely a Reményhír Intézmény szervezésében zajlott a Pünkösdi Cigánymisszió…
Iskolánkban idén is megemlékeztünk a roma kultúra nemzetközi ünnepéről. Ez a nap világszerte kulturális és társadalmi jelentőséggel bír, hiszen amellett,…
Immár hagyomány iskolánkban, hogy a tavaszt táncbemutatóval köszöntjük. Ebben az évben Sándor, József, Benedek meleget hozó zsákjába Hajas Tibor tánctanár…
2025. március 13-án a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat által meghirdetett,, Farsangoló'' című rajzpályázat megnyitóján és egyben díjkiosztóján vettek részt a…
Az Alapfokú Művészeti Iskola növendékei sikeresen zárták az I. félévet. A gitárosok szolfézsismeretükről számoltak be, valamint bemutatták társaiknak és a…
A 2023-2024. tanévet értékelve tartottunk június végén intézményünk minden pedagógusával együtt tanévzáró értekezletet.
Ismét itt a március, így ismét megtekinthettük az Alapfokú Művészeti Iskola táncosainak tavaszköszöntő bemutatóját!
Iskolánk 2. a osztályos tanulói és az AMI gitáros növendékei is részt vettek a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Segítő…
2023.09.29-én a Balogh Mátyás Református Diakóniai Központban élő idősek köszöntésére érkeztek a szociális otthonba iskolánk 2.a osztályának tanulói és az…
2023.09.25-én a Csaba Centerben lépett fel az AMI gitárosainak kis csoportja Jónás Tibor fémműves kiállításának megnyitóján. Köszönjük a lehetőséget, és…