Eredményhirdetés az alsós tanulmányi versenyen

A gyereknaphoz kapcsolódóan megszülettek az őszi és a tavaszi tanulmányi verseny eredményei. Nagy izgalommal várták a gyerekek, hiszen az érdekes feladatok sokszor okoztak fejtörést számukra. Szép eredmények születtek, a helyezések gyakran egy-két ponton múltak. Ismét büszkék lehetünk tanítványainkra!

Sikeres és eredményes szakmai záróvizsga

2024. május 16-án „éretté” váltak a 11. évfolyamos tanulóink, akik Szociális ápoló és gondozó szakképesítést szereztek. A két napos vizsga eredménye kiválóan sikerült, hiszen 4,14 átlaggal sikerült teljesíteni a követelményeket. Minden tanulónknak gratulálunk és sok sikert kívánunk a munkakezdéshez, a felnőtt élethez! Amit útravalóul küldünk, és szívükre helyezünk, egy Don Bosco idézet, ami a vizsgazárás … Olvass tovább

Két hét egy mese, III. helyezés!

Iskolánk 3. és 4. évfolyamos tanulói ebben a tanévben is lelkesen vettek részt a Püski Sándor Városi Könyvtár szervezesében megvalósuló, több fordulót érintő Két hét egy mese című pályázaton. A program zárásaként a könyvtárban köszöntötték a diákokat, és gratuláltak kitartó munkájukhoz, valamint reményüket fejezték ki, hogy az olvasás szeretete továbbra is megmarad számukra! A pályázaton … Olvass tovább

Cigánykerék az Epreskerti Óvodában

Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, a Reményhír Intézmény tisztelettel várja az érdeklődő kollégákat a „Cigánykerék” című jó gyakorlat bemutatására. A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrációs link Időpont: 2024. május 28., 9.00 Helye: Reményhír Intézmény Epreskerti Óvodája, 5630 Békés, Móricz Zs. u. 44. Program:

Fenntarthatósági témahét

2024. április 22-26. között a Reményhír Intézmény is csatlakozott a fenntarthatósági témahéthez. A tanítási órák, a délutáni foglalkozások lehetőséget biztosítottak arra, hogy több szó essen a környezetvédelemről, valamint arról, hogy a fenntarthatóságra törekvés mit is jelent számunkra, mi az, amit mi tehetünk ennek érdekében. A hét végére iskolai kiállítás jött össze: ki, mit tudott kitalálni … Olvass tovább

Komplex tanulmányi verseny – tavaszi forduló

Az április sok élménnyel kedveskedik az alsós gyerekeknek. A tavasz beköszöntével elérkezett az alsósok komplex tanulmányi versenyének második fordulója is. Az őszi verseny után, ismét 12 kisdiák mérettette meg magát. A végleges eredményt a két forduló összesített pontszáma adja. Nagyon büszkék vagyunk tanítványainkra!

Városi kitüntetés a Reményhír Intézmény pedagógusának

Kecskeméti Gábor Díjat vehetett át Balogh Erika Eszter, a Reményhír Intézmény intézményegység-vezetője azon az ünnepi képviselő testületi ülésen, amelyet Békés várossá avatásának 51. évfordulója alkalmából rendeztek meg a városi kulturális központban. Az önkormányzat vezetői minden évben ezen a napon mondanak köszönetet azon békésieknek, akik munkájukkal, példaadásukkal sokat lendítettek a város életén. A Kecskeméti Gábor Díj annak … Olvass tovább

Madarak és fák napja – meghívó

Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, a Reményhír Intézmény tisztelettel meghívja az érdeklődő kollégákat a „Madarak és fák napja: a teremtés története” című jó gyakorlat bemutatására. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrációs link Helyszín: Reményhír Intézmény Hunyadi Téri Óvodája, 5630 Békés, Hunyadi tér 1/1. Időpont: 2024. május 10., 09.30-11.30

Magyar nyelv hete a felső tagozaton

A magyar költészet napjához közel, április 3. hetében a felső tagozaton is a magyar nyelvnek szenteltük a tanítási órákat . Az osztályok különböző játékos nyelvi feladványokat oldottak meg, ami néha kihívást jelentett a csoportokban dolgozó diákok számára. Az ötletelés, a közös gondolkodás, a magyar nyelv szavaival való játék bizonyára élményt nyújtott minden tanulónak!

Digitális témahét

Idén a digitális témahéten a gyerekek telefont ragadhattak és az iskolát bejárva mutatták be iskolánk legszebb és leginkább megszépülni kívánt részeit. Az elkészült képekből montázsok készültek. A képeket nézegetve alkalmuk nyílt beszélni arról, hogy mitől szép az iskolánk, s a kevésbé szép részeiért tehetünk-e mi magunk is valamit. Tanulságos feladat volt, s közben örömmel tapasztalhattuk, … Olvass tovább