Finnek látogatása a szociális otthonban

Az intézményünkben dolgozó finn pedagógus házaspár – Pirjo-Riitta Törmänen, Aarne Törmänen – látogatást tettek a Hajnal István Idősek Otthonában. Megismerkedtek a 10-es szakiskolások gyakorlati helyével és szakmai munkájával. [Best_Wordpress_Gallery id=”100″ gal_title=”Finnek látogatása a szociális otthonban”]

Versünnep – 2016

Versünnep – 2016. március 22. Iskolánk az idén is csatlakozott a Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon felhívásához. A versünnep fesztivál keretében rendhagyó irodalomórát tartott intézményünkben Bartus Gyula, Jászai Mari-díjas színművész, a Békéscsabai Jókai Színház társulatának tagja. Az órán kortárs költők humoros írásaival ismertette meg a gyerekeket vendégünk, sőt őket is bevonta a felolvasásba. … Olvass tovább

Pénz7

Idén március 7. és 11. között ismét megrendezésre kerül hazánkban a Pénz7 programsorozat, amihez iskolánk, a tavalyi évhez hasonlóan, ismét csatlakozott. A minden évben közel harminc ország részvételével megvalósuló kezdeményezés legfőbb célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a pénzügyek tudatos kezelésére. Mindezt úgy, hogy a hétköznapi életben is hasznosítható, gyakorlatias pénzügyi-gazdasági ismereteket adjon át az iskolás korosztálynak, s … Olvass tovább

Komplex tanulmányi verseny Szegeden

Az Erdős Kamill Szakiskola 6 tanulója (Juhász Alexandra, Lólé József, Radai Mihály kilencedikesek, Fekete Barbara, Nagy Katalin, Mezei Kálmán tizedikesek) bejutott a Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Versenyek regionális fordulójába. A verseny Szegeden volt megtartva 2016. március 18-án. [Best_Wordpress_Gallery id=”92″ gal_title=”Komplex tanulmányi verseny – Szeged”]

Március 15-i ünnepi műsor

Iskolánk tanuló ünnepi műsorral emlékeztek meg az 1848-49-es szabadságharc és forradalom 168. évfordulójáról a Kecskeméti Gábor Művelődési Központ színháztermében. A műsorban a 4. b osztály tanulói szerepeltek. Felkészítőjük Kocsorné Csató Éva tanárnő volt. [Best_Wordpress_Gallery id=”89″ gal_title=”Március 15-i megemlékezés”]

Tanulj a természettől – veteményezés

2016. február 24-n Debrecenben került sor a „Tanulj a természettől!” zárására. Ez a program nyári táborozással kezdődött, ahol iskolánkból 10 tanuló vett részt Hrabovszki Márta tanítónő vezetésével. Az ősz folyamán a Debreceni Egyetem munkatársai ellátogattak iskolánkba, ahol felmérték a lehetőségeinket, hogyan tudunk gazdálkodni a rendelkezésünkre álló területen. Ekkor megajándékoztak bennünket egy mini meteorológiai állomással. Még … Olvass tovább