Az Oktatási Hivatal bázisintézménye, a Reményhír Intézmény 2022. október 18-án az ötödik évfolyam nyílt napjára hívta az érdeklődőket.

A program célja az alsó és a felső tagozat közötti átmenet zökkenőmentessé tétele, lehetőség biztosítása az osztályok volt tanítóinak és jelenlegi szaktanárainak a tapasztalatcserére, kapcsolattartás a szülőkkel.

Az egész osztály testnevelésórával kezdett, amelyen Csige Zoltán tanár úr vezetésével kellemesen elfáradtak. Mivel a tantárgyak jó részét csoportbontásban tanulják, a következőkben egy-egy matematika, természettudomány és történelemóra következett mindkét csoportban Molnár Erika, Pankotainé Vas Éva, Rabatinné Sajben Edit és Czinanó Tamás pedagógusok irányításával. A gyerekek bizonyítani akartak a szülőknek, egész nap motiváltan, ügyesen dolgoztak. A pedagógusok által választott munkaformák, feladatok változatosak és sokfélék voltak, igazodtak a gyerekek életkori sajátosságaihoz és egyéni képességeihez.

Bejegyzés megosztása Facebookon

Facebook
Az Intézményünk aktuális hírei, eseményei
Irány Nagyszalonta!

Szakképzőseink kisebb csoportja igazi csapatépítő programot szervezett magának. Osztályfőnökükkel felkerekedtek, hogy megismerjék Nagyszalonta nevezetességeit, kiránduljanak egyet, megkóstolják a helyi finomságokat. A kirándulás jól

Tovább »