Cigánykerék – projektzáró hét az Epreskerti Óvodában – 2019

A Reményhír Intézmény Epreskerti Óvodája Cigánykerék címmel projekthetet szervezett, ami már évek óta hagyomány az intézményben. Az idei évben az EFOP 3.-3.-2-16, „A kultúra mindenkié – gyermek és ifjúsági szabadidős programok Békésen és környékén” című projekt részeként valósult meg. Kiállításra kerültek a projekthét alatt készült alkotások, valamint az „Ősi népi mesterségek” címmel békési óvodások körében hirdetett rajzpályázat pályamunkái is. A nagyszabású zárórendezvény május 17-én került megrendezésre. A projekt célja: felhívni a gyermekek, a szülők és a város figyelmét a cigányságban rejlő értékekre, ezáltal erősíteni a kapcsolatot a többségi és kisebbségi társadalom között.

A zárórendezvény a Maci és a Katica csoport tavaszi táncával indult. Ezt követően a rendezvény valamennyi műsorszámában a roma kultúra elemeit jelenítették meg a szervezők:

          Az óvoda dolgozói cigány népdallal köszöntötték a megjelent vendégeket.

          Az óvodás gyermekek roma költők verseit mondták magyarul, egy csoport még lovári nyelven is.

          Farkas Mihály vezetésével a Reményhír Intézmény növendékei és Dihen Milán roma dalokkal kápráztatták el a közönséget.

          A Belencéres néptáncegyüttes szólótáncosa, Okányi Mihály cigány táncokat adott elő Mahovics Tamás és Izsó Lajos élő zenei kíséretével.

          Nagy sikerű táncházzal zárult a rendezvény, amelyhez egyedi formációban közösen szolgáltatták a muzsikát a fellépő előadók.

[Best_Wordpress_Gallery id=”945″ gal_title=”Cigánykerék – projektzáró az Epreskertiben – 2019″]

 

Bejegyzés megosztása Facebookon

Facebook

www.remenyhir.hu

Belügyminisztérium
Nemzeti Kulturális Alap
Az Intézményünk aktuális hírei, eseményei