A Reményhír Intézmény alsó és felső tagozatán is megtartottuk az év végi diákgyűlést, ahol elismertük és megköszöntük azon tanulók kiemelkedő munkáját, akik versenyen, kulturális rendezvényen vettek részt a tanév második félévében.

Büszkék vagyunk arra, hogy ebben az évben sok, kimagasló eredményt értek el tanulóink városi, megyei, területi, országos versenyeken!

Nagy László 8.a: Területi Kazinczy szépkiejtési verseny 3. hely, városi versmondó verseny különdíj, TIT történelem megyei versenyen 12. helyezést ért el.

Ásós Tibor 8.a: Középfokú nyelvvizsgát szerzett angol nyelvből, z országos roma népismereti versenyen 1. helyezést ért el, részt vett a TIT történelem megyei versenyen, ahol 13. helyezést ért el.

Az országos nemzetiségi népismereti verseny országos döntőjébe jutott (legjobb 10 között) Ásós Kira és Makula Amina 8. a osztályos tanuló.

Idul Balázs 7.a: Az országos népismereti versenyen rajzával különdíjat érdemelt, a Kisiskolák atlétika versenyén egyéni számban 3 próbán vett részt. Az atlétikaversenyen szépen szerepelt még Fekete Sándor 7.a osztályos tanuló.

Az országos közlekedési versenyen, Budapesten 10. helyezést ért el iskolánk csapata: Mihály Rikárdó Jenő, Kovács Ervin, Rövid Luciána, Szabó Édua Debóra, Bak Lara Nina, Czinczár Alexandra (6. osztály), Merzsán Roland Armandó, Rostás Kevin Sándor, Lakatos Mirjam Katica, Jónás Amina (8. osztály)

A Zrínyi Matematikaverseny megyei fordulójába jutott Cinanó Pálma (7.a) és Durkó Jonatán (8.a)

Az iskolai gálán való szereplésért jutalmaztuk az alábbi tanulókat: Miczura Karolina (5.a), Nagy László (8.a), Ásós Kira, Ásós Tibor, Kovács Petra, Rostás Kevin, Balogh Dóra, Merzsán Armandó (8.a), Kovács Krisztián, Faragó Raul, Lakatos Benjamin, Kovács Gizella, Fekete Lejla, Rövid Erik (8.b)

Az Országos Cigánymisszió által hirdetett roma versenyen táncolt: Zsibrita Éden, Zsibrita Ábel, Nagy Szántiágó , Kovács Ervin (6.a), Lakatos Tamara, Merzsán Letícia, Antóni Rubina (5.a)

Farkas Mihály, Burai Románó 7.a osztályos tanulók a tanév folyamán több alkalommal léptek fel gitáros műsorban: március 8-án a Szociális Otthonban, nőnap alkalmából, április 4-én az iskolánkban a Roma kulturális napon gitároztak, április 5-én szintén a Roma kulturális napról emlékeztek meg, április 28-án pedig a  Cigánykerék rendezvényen léptek fel az Epreskerti Óvodában. Május 5-én a szociális otthon anyák napi ünnepségén Németh Keán 5.a osztályos tanulónk lépett fel.

Gratulálunk mindenkinek!

Bejegyzés megosztása Facebookon

Facebook
Az Intézményünk aktuális hírei, eseményei
Karácsonyi gála

Az adventi hangolódás, az énekkar templomi fellépése után a téli szünet előtti utolsó napon iskolánk aulájában igazi karácsonyi hangulattal búcsúztattuk az évet. A

Tovább »
Karácsonyi hangverseny

Iskolánk kórusa is részt vett a városi rendezésű, a református templomban megtartott kórusok bemutatkozásán. Szívet melengető, ünnepi hangulatot teremtő este részesei lehettünk! Gratulálunk

Tovább »
Téli rajzpályázat

Az idei tanévben is aktívan vettek részt tanulóink a rendőrség által meghirdetett téli rajzpályázaton, melynek témája a téli közlekedés veszélyei, valamint annak kiemelése,

Tovább »
Jó tanulóink elismerése

2024. december 12-én a város legjobban tanuló nyolcadikosainak nyújtottak ünnepi műsort a városházán. Czinanó Tamás és Kudlacsek Fabríció a 7. év végén négyes

Tovább »