A „Fény vagy te is, lobogj hát…” című pályázat két fontos eseménnyel folytatódott.

Június 12-én a pályázatban résztvevő tanulók, meghívott vendégek előtt (szölők, iskolatársak, pedagógusok) mutatták be a foglalkozásokon megszeztett tudásokat. A bemutatót Szeverényi Barnabás tanár úr szavalata nyitotta meg. Tóth Árpád: Kaszás csillag c. vesét mondta el, amelyből a program címadó idézetét vettük.

Páronként az alábbi témákban készítettek színvonalas előadásokat:

  • Látni és látszani a közlekedésben
  • A film története
  • Optikai csalódások
  • A sarki fény
  • Vetítéstechnika
  • Csillagászat

A közönség szavazott a legjobb párosra.

A sikeres program méltó lezárása volt a két napos kirándulás Budapestre, 2015. június16-17-én.

Természetesen minden kirándulás elem valamilyen formában kapcsolódott a fényhez, a tudományhoz. Szállásunk a Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központban volt. (Volt úttörőtábor)

A program:

  • Csodák Palotája
  • Utazás a Libegőn, az Erzsébet-kilátó megtekintése a János hegyen
  • Érkezés a szállásra
  • Este: távcsöves csillagászati bemutató a Polaris Csillagvizsgálóban. Láttuk a Vénuszt, a Jupitert és holdjait, a Szaturnuszt és gyűrűjét
  • Esti séta a kivilágított Budapesten
  • Másnap délelőtt a  Korda Filmstúdió meglátogatása
  • Délután a Planetárumban az „Idővándor” c. előadás megtekintése

Nagyon sokrétű, fárasztó volt az út, de megérte!

Bejegyzés megosztása Facebookon

Facebook
Az Intézményünk aktuális hírei, eseményei
Irány Nagyszalonta!

Szakképzőseink kisebb csoportja igazi csapatépítő programot szervezett magának. Osztályfőnökükkel felkerekedtek, hogy megismerjék Nagyszalonta nevezetességeit, kiránduljanak egyet, megkóstolják a helyi finomságokat. A kirándulás jól

Tovább »