2024. november 20-21-én tartottuk az idei nyílt tanítási órákat az első osztályokban, amely egyben bázisintézményi rendezvény is volt. Az óvoda és az iskola közötti átmenetet segítő program kiemelkedő szerepet játszik a gyermekek fejlődésében.

A szülők és a gyermekekkel korábban foglalkozó óvó nénik betekintést nyerhettek az első osztályos tanórák világába. A tanítók változatos módszerekkel, interaktív eszközökkel motiválták a gyerekeket, akik minden ügyességüket, megszerzett tudásukat meg akartak mutatni szüleiknek. Az eseményen számos szülő vett részt, akik nagy érdeklődéssel figyelték a bemutatott órákat, gyermekük fejlődését az óvoda óta, de az interaktív program lehetőséget biztosított a pedagógusokkal való kötetlen beszélgetésekre is, választ adva minden felmerülő kérdésre. A bázisintézményi nap idén is hozzájárult ahhoz, hogy a szülők és pedagógusok között is szorosabb kapcsolat alakuljon ki.

Bejegyzés megosztása Facebookon

Facebook
Az Intézményünk aktuális hírei, eseményei
AMI-tavaszköszöntő táncok

Immár hagyomány iskolánkban, hogy a tavaszt táncbemutatóval köszöntjük. Ebben az évben Sándor, József, Benedek meleget hozó zsákjába Hajas Tibor tánctanár és AMI-s növendékei

Tovább »
Nyílt nap az ovisoknak

2025. március 19-én látták vendégül tanítóink az Epreskerti Óvoda nagycsoportosait. A komplex foglalkozáson számoltak, dobókockával játszottak, sormintákat rajzoltak és raktak ki a gyerekek,

Tovább »
„Farsangoló” – rajzos sikerek

2025. március 13-án a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat által meghirdetett,, Farsangoló” című rajzpályázat megnyitóján és egyben díjkiosztóján vettek részt a Reményhír Intézmény diákjai.

Tovább »