Az Erasmus+ pályázati program keretében szakmai programon vettek részt a Reményhír Intézmény pedagógusai Sepsiszentgyörgyön, erdélyi partnereinknél. A négynapos tanulmányút keretében lehetőség nyílt a „Kedves Ház” képzésen részt vett szakemberek tapasztalatcseréjére is.

A Módszertani megújulás a hátrányok csökkentésére címmel a Reményhír Intézményfenntartó Központ, partnerségben a sepsiszentgyörgyi székhelyű Fundatia Crestina Diakonia Filiala Stanfu Gheorghe szervezettel Erasmus+ pályázatot valósít meg, melynek célja a szakemberek módszertani továbbképzése, szemléletformálása, illetve a közösen kidolgozott új, pedagógiai módszertan adaptálása és széles körben való terjesztése.

Korábban Mezőkövesden és több más helyszínen is sor került három napos szakmai programra, amelynek során az Eötvös József Általános Iskola pedagógusai, Epreskerti és a Hunyadi téri óvoda pedagógusai bepillantást nyerhettek a Kedvesház megalapításának történetében, sok gyermek életútjával ismerkedhettek meg, és számos pedagógiai módszertant, technikát próbálhattak ki.

A mostani találkozón a résztvevők beszámoltak róla, hogy a képzés mely elemeit alkalmazzák a gyakorlatban, illetve a problémafa segítségével közösen kerestek megoldást a felmerülő akadályokra. A szakmai tanácskozás mellett Dálnok település iskolájába és óvodájába is ellátogattak a pedagógusok. Erdélyi partnereik nagy szeretettel fogadták a Reményhír Intézmény munkatársait, akiket külön örömmel töltött el, hogy ellátogattak a Sepsiszentgyörgyön lévő Székely Nemzeti Múzeumba és kirándulást tettek Bálványoson a Szent Anna-tónál is.

Fotók: https://remenyhir.hu/pedagogusaink-erdelyi-tapasztalatcsereje/

Pedagógusaink erdélyi tapasztalatcseréje 1

Bejegyzés megosztása Facebookon

Facebook
Az Intézményünk aktuális hírei, eseményei
Vármegyei atlétika diákolimpia

2025. május 7-én rendezték meg Békéscsabán a vármegyei atlétika hárompróbát, amelyen iskolánk II.korcsoportos tanulói 7. helyezést értek el. A csapat tagjai: Antóni Ketrin,

Tovább »
Sikeres ágazati alapvizsga!

A Szociális ápoló és gondozó képzés első jelentős mérföldkövéthez érkeztek azok a felnőttek, akik az iskolarendszerű felnőttképzésben vesznek részt. A 2025. május 05-én

Tovább »
„Az Év Békési Sportolója”

Békés várossá nyilvánításának 52. évfordulóján megtartott ünnepi testületi ülésen iskolánk testnevelője, Surman Zoltán világbajnok ökölvívó kapta „Az Év Békési Sportolója” elismerést. Büszkék vagyunk

Tovább »