1. szeptember 19-én abban a megtiszteltetésben lehetett részünk, hogy az „Ösztöndíj és mentorálási támogatás hátrányos helyzetű tanulóknak- Útravaló ösztöndíjprogram” című projekt záró rendezvényén vehettünk részt Budapesten a Belügyminisztérium Márvány termében. Egy 3 éves ciklus lezárására került itt sor. Békés megyéből egy sarkadi kislány és mentora, s mi vettünk részt Komán Zolival, akinek 4 évig osztályfőnöke, 2 évig pedig mentortanára voltam. A meghívást azzal érdemeltük ki, hogy Zoli 8. évfolyam végén kitűnő tanuló lett, ő volt a 8. évfolyam első tanulója, s példamutató magatartásáért, szorgalmáért, kulturális munkájáért a „Dávid Mátyás Emlékplakett” tulajdonosa.

Izgalommal készültünk az utazásra. Megérkezésünkkor nagy szeretettel fogadtak bennünket. Az előre kijelölt helyünkre ültünk. A várakozás ideje alatt folyamatosan láthattuk a kivetítőn a 3 év alatt legjobban teljesítő tanulók képeit, majd megkezdődött az ünnepség.

Köszöntőket mondott:

–          Dr. Felkai László-közigazgatási államtitkár, Belügyminisztérium

–          Vitályos Eszter- európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma

–          Langerné Victor Katalin-társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Belügyminisztérium

–          Dr. Latorcai Csaba-közigazgatási államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma

A kiemelt projekt szakmai eredményeiről számolt be Schiberna Iván projektmenedzser, EMET Európai Uniós Projektigazgatóság, Projekt Végrehajtási Osztályának munkatársa.

Ezután egy beszámolót hallhattunk az Útravaló ösztöndíjprogram 2019/2020. tanévi folytatásáról, melynek előadója Sörös Iván, a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság, Gyermekesély Főosztályának vezetője volt.

Ezt követte az elismerő oklevelek átadása, melyet Langerné Victor Katalintól és Dr. Mészáros Karinától, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatójától vehettünk át.

Az ünnepség után állófogadáson vettünk részt.  Minden meghívott gyerek ajándékcsomagot is kapott. Felejthetetlen élményben volt részünk, melyet mindenkinek köszönünk, aki lehetővé tette számunkra a programon való részvételt.

Komán Zoltán, mentorált tanuló

Dávid Katalin, mentortanár

[Best_Wordpress_Gallery id=”968″ gal_title=”Útravaló – díjátadó – 2019″]

Bejegyzés megosztása Facebookon

Facebook
Az Intézményünk aktuális hírei, eseményei