2016. április 8-án a Roma Világnapról rövid műsorral emlékeztünk meg, majd a hagyományoknak megfelelően, virágszirmokat szórtunk az Élővíz csatornába.

1971. április 8-án ült össze az I. Roma Világkongresszus. A különböző cigány népcsoportokat képviselő jelenlévők elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben közösen lépnek fel. Döntés született a cigányság nemzeti jelképeiről: elfogadták a zászlót, a himnuszt és az Opre Roma! – „Fel, cigányok!” jelmondatot.

Az esemény tiszteletére az ENSZ a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította április 8-át, a cigányság pedig legfontosabb „nemzeti” ünnepükként tartja számon.

A Roma Világnap alkalmából egy Indiában és a Balkánon élő népszokást élesztettek fel, illetve vettek át a világon szétszórva élő cigány közösségek: közösen egy közeli folyóhoz vagy patakhoz zarándokolnak, ahol énekszó és zene mellett koszorúkat, virágokat, virágszirmokat és úszó mécseseket bocsátanak a vízre. A hazai cigány szervezetek általában valamilyen kulturális eseménnyel emlékeznek meg április 8-ról.

Forrás: Wikipédia

[Best_Wordpress_Gallery id=”112″ gal_title=”Roma világnap”]

Bejegyzés megosztása Facebookon

Facebook
Az Intézményünk aktuális hírei, eseményei
Vármegyei atlétika diákolimpia

2025. május 7-én rendezték meg Békéscsabán a vármegyei atlétika hárompróbát, amelyen iskolánk II.korcsoportos tanulói 7. helyezést értek el. A csapat tagjai: Antóni Ketrin,

Tovább »
Sikeres ágazati alapvizsga!

A Szociális ápoló és gondozó képzés első jelentős mérföldkövéthez érkeztek azok a felnőttek, akik az iskolarendszerű felnőttképzésben vesznek részt. A 2025. május 05-én

Tovább »
„Az Év Békési Sportolója”

Békés várossá nyilvánításának 52. évfordulóján megtartott ünnepi testületi ülésen iskolánk testnevelője, Surman Zoltán világbajnok ökölvívó kapta „Az Év Békési Sportolója” elismerést. Büszkék vagyunk

Tovább »