A Reményhír Intézmény 2024. 02. 07-én rendezte meg a Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” verseny egyik területi döntőjét.

A versenyzők két kategóriában (5-6. o. korcsoport, 7-8. o. korcsoport) öt iskolából érkeztek.

A résztvevőknek egy szabadon választott és a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság által kijelölt kötelező szöveget kellett felolvasniuk. A feladat nem valamiféle művészi produkció volt, hanem a szöveg értő és értető, tartalmának és stílusának megfelelő hangú tolmácsolása.

A versenyzők teljesítményét szakmai zsűri értékelte.

A zsűri tagjai:

Farkas Lászlóné, a Békési Kistérségi Iskola nyugalmazott igazgatója, magyar nyelv és irodalom szakos tanár

Királyné Fehér Ágnes nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanár

Száváné Pálfi Ilona nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanár

Tisztelettel köszönjük a zsűri tagjainak lelkiismeretes munkáját.

A versenyzők emléklapot, a kategóriák helyezettjei oklevelet és könyvjutalmat kaptak. A verseny megrendezésének anyagi feltételeit iskolánk fenntartója, az MPE OCM biztosította.

A verseny a 7-8. osztályos korcsoportban felmenő rendszerű. Ennek a kategóriának az első helyezettje képviseli területünket a Dunától keletre eső vármegyék regionális döntőjén Kisújszálláson.

Eredmények:

5- 6. osztály:

  1. Kara Seyda

Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

felkészítője: Ráczné Erdei Krisztina

  1. Bakos Bianka

Dobozi Általános Iskola

felkészítője: Zombai Attila

  1. Zsibrita Levente

Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

felkészítője: Kisné Sajben Kitti

7-8. osztály:

  1. Kis Csenge

Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

felkészítője: Hegedűsné Kocsis Ildikó

  1. Durkó Szilárd

Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola

felkészítője: Ráczné Erdei Krisztina

  1. Kozák Rebeka

Dobozi Általános Iskola

felkészítője: Futakiné Debreczeni Ilona

Szeretettel gratulálunk a helyezetteknek és felkészítőiknek, a kisújszállási regionális döntőre eredményes felkészülést kívánunk!

Bejegyzés megosztása Facebookon

Facebook
Az Intézményünk aktuális hírei, eseményei
Vármegyei atlétika diákolimpia

2025. május 7-én rendezték meg Békéscsabán a vármegyei atlétika hárompróbát, amelyen iskolánk II.korcsoportos tanulói 7. helyezést értek el. A csapat tagjai: Antóni Ketrin,

Tovább »
Sikeres ágazati alapvizsga!

A Szociális ápoló és gondozó képzés első jelentős mérföldkövéthez érkeztek azok a felnőttek, akik az iskolarendszerű felnőttképzésben vesznek részt. A 2025. május 05-én

Tovább »
„Az Év Békési Sportolója”

Békés várossá nyilvánításának 52. évfordulóján megtartott ünnepi testületi ülésen iskolánk testnevelője, Surman Zoltán világbajnok ökölvívó kapta „Az Év Békési Sportolója” elismerést. Büszkék vagyunk

Tovább »