2016. február 24-n Debrecenben került sor a „Tanulj a természettől!” zárására. Ez a program nyári táborozással kezdődött, ahol iskolánkból 10 tanuló vett részt Hrabovszki Márta tanítónő vezetésével. Az ősz folyamán a Debreceni Egyetem munkatársai ellátogattak iskolánkba, ahol felmérték a lehetőségeinket, hogyan tudunk gazdálkodni a rendelkezésünkre álló területen. Ekkor megajándékoztak bennünket egy mini meteorológiai állomással.
Még az ősz folyamán került sor a kertészkedéshez szükséges eszközök és vetőmagok megrendelésére. Az eszközöket nemrég meg is kaptuk, a vetőmagokat pedig a program zárásakor vehettük át.
Ezen a héten már az érintett 5. osztályokkal elkezdtük a paprika és paradicsom magok elvetését háztartástan órán. Kíváncsian várjuk az eredményt.
[Best_Wordpress_Gallery id=”80″ gal_title=”Tanulj a természettől – veteményezés”]