„Fény vagy te is …” – iskolai bemutató és kirándulás Budapestre

NTP

A „Fény vagy te is, lobogj hát…” című pályázat két fontos eseménnyel folytatódott. Június 12-én a pályázatban résztvevő tanulók, meghívott vendégek előtt (szölők, iskolatársak, pedagógusok) mutatták be a foglalkozásokon megszeztett tudásokat. A bemutatót Szeverényi Barnabás tanár úr szavalata nyitotta meg. Tóth Árpád: Kaszás csillag c. vesét mondta el, amelyből a program címadó idézetét vettük. Páronként az … Olvass tovább

Művészeti tehetségfejlesztő programmal Budapesten

Iskolánk 15 tanulója az NTP-RTP-14-0059 sz. „Esély – művészeti tehetségfejlesztő program 2.” keretében 2015. május 29-én budapesti kiránduláson vett részt. Kirándulásunk első állomása a Korda-filmpark volt Etyeken. Itt bepillantást nyerhettünk a filmművészet és a filmes technika fejlődésébe. Megismerhettünk néhány filmes trükköt is. Jártunk New York utcáin és a Szent Péter bazilika előtt, középkori városokban barangolhattunk … Olvass tovább

Határtalanul! Erdélyben – 2015

Határtalanul

A „Határtalanul” pályázatnak köszönhetően május 25-29. között 5 élményekkel teli napot tölthettünk el Erdélyben, Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány kollégiumában. A kirándulásunkon csodálatos tájakkal ismerkedhettünk meg, történelmünkről és irodalmi életünk nagy alakjairól szerezhettünk élményszerű ismereteket. Első nap: Sok-sok előkészítő és szervező munka után reggel 6-kor végre elindultunk az iskola elől egy ötvenfős busszal Irénke nénivel, Laci bácsival, Ancsa … Olvass tovább

SULIGÁLA – 2015.

Szinvonalas műsorszámok, teltház a színházteremben, nagy siker! Ezekkel jellemezhetnénk az idei Suligálát. Köszönet a szereplőknek, a felkészítőknek, a szülőknek, a közönségnek és a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális Sport és Turisztikai Központnak! A Suligála az NTP-RTP-14-0059 „Esély – művészeti tehetségfejlesztő program” pályázat segítségével valósult meg. A szereplő tanulók egy-egy szelet tortát is kaptak jutalmul.

Megyei atlétika verseny – 2015

2015. május 11-n Békéscsabán, a Tünde utcai atlétika pályán került megrendezésre az Egyéni Megyei Atlétika Diákolimpia. Iskolánkból 4 tanuló jutott be erre a színvonalas megmérettetésre. Az eredmények a következők: III. korcsoport Reszelő Dorina 6.a-600 méteres síkfutás 10. hely Rácz Aladár 6.b 60 méteres síkfutás 4. hely távolugrás 8. hely IV. korcsoport Lakatos Károly 8.b távolugrás … Olvass tovább

Erdei iskolában a 4.b

Ősszel a DALERD által meghirdetett „Tovább táncol a tobozmanó” című pályázaton osztályunk (4.b) különdíjat nyert Gyula-Városerdőn. Jutalmunk kedvezményes szálláslehetőség és ingyenes erdei iskolai foglalkozás volt. Két napot töltöttünk el itt, ahol kihasználtunk minden lehetőséget. Végigjártuk az erdei tanösvényt, érzékszervi túrán vettünk részt, megfigyeltük az éjszakai erdőt. Hajnalban még a csepergő eső sem tántorított el a … Olvass tovább