Erdős Hírek
Tantestületi értekezlet – 2019. augusztus
Tantestületi értekezlet – 2019. augusztus 29. Fő témája „A tanulói lemorzsolódással kapcsolatos intézmények támogatása” volt.

Határtalanul! Az Al-Dunától a Balatonig – 2019
„Az Al-Dunától a Balatonig Temesváron és Békésen át.” HAT-18-02-0041 – Együttműködés középiskolák között A békési reményhír Intézmény Erdős Kamill Szakközépiskolájának kirándulása Erdélybe, illetve a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum tanulóinak
Bozsik – Grassroots Fesztivál – 2019
Május 11-én, a mezőberényi sportpályán bonyolították le, az Intézményi Bozsik-program keretében a Tavaszi Grassroots Fesztivált. A rendezvényen, 19 intézményből, öt korosztályban, összesen 546 fő jelent meg. Iskolánk minden korcsoportban képviseltette
Tantestületi kirándulás – 2019
A Reményhír Intézmény pedagógusai, dolgozói 2019. május 11-én kiránduláson vettek részt. Az út első része irodalmi témájú volt. Meglátogatták Sződemeteren a Kölcsey, illetve Érmindszenten az Ady emlékhelyeket. Az út második
Suligála – 2019
2019. május 9-én déltán ismét megrendezésre került a Reményhír Intézmény már hagyományos Suligálája. A vendégek színvonalas műsort láthattak a kicsik és nagyok előadásában. [Best_Wordpress_Gallery id=”911″ gal_title=”Suligála – 2019″]
Nyugdíjas találkozó – 2019
2019. május 9-én délután, a Reményhír Intézmény az idén is meghívta nyugdíjas dolgozóit, kiket az „aktív” dolgozók láttak vendégül. A kötetlen beszélgetés után a vendégek megtekintették az iskola gála műsorát.
Majális grillezéssel – 2019.
Április 30-án, a fenntartó grillezéssel egybekötött „majálist” tartott az óvoda és az iskola dolgozóinak. [Best_Wordpress_Gallery id=”902″ gal_title=”Grillezés – 2019″]
Tanévzáró gála az Alapfokú Művészeti Iskolában – 2019
A Reményhír Intézmény Alapfokú Művészeti Iskolája immár a 2. bemutatóját tartotta 2019. április 26-án. A növendékek és tanáraik ebben a tanévben is nagy lelkesedéssel és sikerekkel dolgoztak együtt a dráma,
Tavaszi nevelési értekezlet – 2019
A pedagógus is ember címmel Szicsek Margit szakpszichológus tartott előadást. [Best_Wordpress_Gallery id=”894″ gal_title=”Tavaszi nevelési értekezlet – 2019″]
Hurrá koncert a Reményhírben!
2019.április 15-én a Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája látta vendégül a Finnországból érkező Jippi (Hurrá) kórus tagjait, akik az iskola életével és a tanulókkal ismerkedtek meg. Az intézmény már
Álláshirdetés. Általános iskolai intézményegység-vezető, Alapfokú Művészeti Iskolai intézményegység-vezető, matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz szak
A Reményhír Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógus munkatársat keres Általános iskolai intézményegység-vezető beosztás ellátására Alapfokú Művészeti Iskolai intézményegység-vezető beosztás ellátására Matematika – fizika – kémia/ biológia-földrajz
„Iskolakóstolgató” nyílt nap
2019. április 4-én nyílt nap lesz a leendő elsősöknek és szüleiknek.
Március 15-i iskolai ünnepség – 2019
A 1848-49-es forradalom és szabadságharc és évfordulója alkalmából a 4. osztályos tanulók adtak ünnepi műsort. Felkészítők: Kissné Fábián Éva és Lipcsei Jánosné. [Best_Wordpress_Gallery id=”863″ gal_title=”Március 15-i iskolai ünnepség – 2019″]
A pedagógus is ember – Meghívó szakmai konferenciára
Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, a Reményhír Intézmény szakmai konferenciát rendez „Pedagógus is ember” címmel. Meghívó szakmai konferencia 2019_04_17 Jelentkezési lap szakmai konferenciára 2019_04_17
Szakiskolások az OSZKTV Regionális fordulóján Szegeden – 2019
2019. március 8-án, a Reményhír Intézmény szakközépiskolásai az Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny Regionális fordulóján vettek részt Szegeden. [Best_Wordpress_Gallery id=”860″ gal_title=”Szakiskolások OSZKTV Regionális fordulóján Szegeden – 2019″]

Adó 1%-ának felajánlása
Köszönet Mindenkinek, aki adója 1 százalékával a békési Reményhír Intézmény Kállai Jenő alapítványát támogatja! Kállai Jenő Alapítvány Számlaszám: 18371794-1-04
Meghívó roma népismeret bemutató foglalkozásra
Meghívó roma népismeret bemutató foglalkozásra. Időpont: 2019. március 26.
Félévi tantestületi értekezlet – 2019
2019. február 1-én volt a tantestület félévi értekezlete. A munkaközösségek beszámolói után az iskolavezetés is értékelte a 2018-19-es tanév első félévét. Az elvégzett sok feladat felsorolása mellett elhangzottak az elért
Kedves Ballagó Óvodás!
Kedves Ballagó Óvodás! Általános iskolának válaszd a Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskoláját!
Legyél középiskolás a Reményhírben!
Jelentkezz szociális gondozó- és ápoló szakra!